És lám, ez vagyok én: egy lány, aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Persze sosem rinyálok nyilvánosan és jó hangosan, hogy azt mindenki hallja. Hogy én mennyire nyomorult vagyok... mi köze másoknak ehhez? persze mindig az sír a leghangosabban akinek a legtöbb minden már megvan az életében. Annyira jellemző emberi tulajdonság... az önzőség.
Undorító!
