Ha rágondolsz arra a szóra, hogy "barát" ki jut az eszedbe? Ha becsukod a szemed látod az arcát? Tudsz felidézni egy pillanatot az életedből, amikor úgy érezted az életedet is odaadnád azért a valakiért? Nyíltál már meg neki őszintén? Visítottál már a nevetéstől, tettél már őrültségeket anélkül, hogy szégyellted volna magadat előtte? Sírtatok már együtt? Hívtad már fel az éjszaka közepén, hogy nincs hova menned, mire ő azt válaszolta gyere csak ide!
Ordítoztak veled, megaláztak minden ok nélkül, és beleszúrták az utolsó kést is a hátadba, amikor azon veszed észre magadat, hogy az éjszaka közepén egy parkban ülsz egy padon kuporogva, a villámok csapkodnak, az eső pedig úgy esik, mintha dézsából öntenék. és te csak ott ülsz. Vársz valamire, a könnyeidet visszanyelve próbálsz erősnek tűnni. De ki előtt? Aztán hirtelen egy kabát terül a válladra, egy kar ölel át szorosan megtartva. Erre vártál, hogy jöjjön és átöleljen, mellette már ki mered magadból adni a legmélyebben elnyomott gondolataidat is. Kitör belőled a sírás ő pedig egyszerűen csak ott marad melletted. Hiszen ez egy barát dolga.
2012. augusztus 4. - Erzsébet kert - valahol hajnali 1- és 3 között.
Köszönöm Vodkás.
