pár szó az életről

Milyen megdöbbentő megint nagy fordulathoz érkezett az életem. Most úgy vagyok vele, hogy jobb lenne azonnal összepakolni és indulni. Nem érdekel hova megy a vonat, mikor ér oda, csak innen el! Nem bírok már ebben a városban maradni. Tettem valami olyat amit nem szabadott volna... de mégis olyan jól esett. Felforgatta a gondolataimat, megváltoztatta a véleményemet, a világnézetemet. Hirtelen egy pár napra mindent rózsaszínben láttam megint, ok nélkül mosolyodtam el a buszon vagy az utcán. Nem kellett alkohol ahhoz, hogy nevessek... semmit sem kellett tennem, egyszerűen csak annyit, hogy vissza gondolok rá. Tudom, hogy helytelen dolog. Stbstbstb. Nekem még van egy feladatom ebben az évben, nem hagyhatok cserben valakit aki szintén fontos nekem. Talán én neki túlságosan is. Vagy nem is fontos vagyok neki, egyszerűen ki akar sajátítani ami nem fog menni. Minél jobban akar magához kötni annál messzebbre kerülök tőle, de ezt még nem tudja. Jövőre már minden máshogy lesz. 21 leszek, elkezdődik az önálló életem lassacskán. Semmi másra nem vágyom mint hazatérni egy olyan lakásba, ahol ott vannak ők hárman...  Olyan szívesen menekülnék a világból, de nélkülük nem megy. Kellenek az életben maradásomhoz, olyanok nekem mint a levegő. Egyszerűen szükségem van rájuk és kész.