Amikor már úgy nézett ki, hogy az ég teljesen beborult felettem, váratlanul egy kis napsugár mégis áttörte a felhők falát. Úgy látszik egyenlőre kezdenek rendeződni a dolgok körülöttem. Már tudom mit szeretnék, csupán egy valami áll a boldogság útjába. A múlt fájó emléke. Nem tudom, hogy szabadulhatnék meg tőle, de remélem nem fog annyira megviselni mint gondolom. Már csak 3 hónapot kellene várnom, és akkor teljesen eltűnne az életemből. Nem nyomtalanul, de eltűnne. Majd szép lassan megfakulna, és már csak távoli képek maradnának belőle. De addig nem bírok várni... azt hiszem még csak most áll előttem a legnagyobb harc, amit meg kell vívnom...
