Ú
A volt barátom sajnos nevelőintézetben él már elég régóta. Mikor megismerkedtem vele, még rendszeresen eljárt a "barátaival", (hogy szépen fejezzem ki magam) másokat kifosztani, magánterültetre behatolni, stb stb. Ahogy egyre jobban kezdtek alakulni a dolgok köztünk, úgy hagyott fel az összes ilyen szokásával, és vele a régi tróger haverjaival is. Ma már új, rendes barátokat tudhat maga mellett, és még a jegyei is javultak az iskolában ( persze némileg ) Ezzel nem azt mondom, hogy valami csodabogár vagyok :D hipnotizálok, vagy kártyákból jósolok xD csak eltöprengtem rajta, hogy annyi év után miért pont nekem sikerült megváltoztatni? Nem kértem, hogy ne csinálja, hiszen akkor még nem is tudtam róla, miket művel Győrben. És ha most azt gondolod mi ebben a nagy cucc, akkor gondolkozz csak el egy pillanatra, több mint 8 év bűnözés után és legalább ugyanennyi barátnővel később PONT nekem sikerült a helyes irányba terelnem?
Azért nem vagyok semmi ;D