pár szó az életről

Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom,
Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom.

Tegnap este sokáig beszéltünk... még mindig nem tudom megérteni miért kellett ez neki. Elvégre ha én valakit annyira szeretek ahogy ő állítja akkor nem teszek vele ilyet. Nálam is jelentkeztek emberek... mégsem álltam le velük szórakozni. Vagy ki tudja az is lehet, hogy csak velem szórakozott nem a másikkal, de ezt csak ő tudja, senki más. Biztos van valami oka annak, hogy ez lett a vége. Lehet, hogy ha jobban oda figyelek vagy többet mutatok magamból vagy jobban kimutatom amit érzek akkor nem ez lett volna...

még most sem tudom elhinni, hogy úgy ölelt át, úgy csókolt meg, hogy az nem volt valódi... olyan ez az egész mint egy szappanbuborék. Addig szép amég a leveglőben száll, de ha hozzáér valamihez, azonnal szerte foszlik...

Mint egy madár a levegőben, úgy szárnyaltam én is, nem hittem volna, hogy egyszer majd, de akkor mégis ismét volt kit szeressek, kinek kezét fogjam, ki fülembe súgta szeret, valami gyönyörű volt a dallam. Szemébe nézve tudtam, többé nem vagyok már gyenge, erőt adott egy álom, velem marad mindörökre. Mikor az álom valósnak látszott, nem számított semmi, olyankor úgy éreztem bármit megtudnék tenni. Az életem kifestőkönyve lassan megtelt színekkel, úgy éreztem szét durranok, nem bírtam a szívemmel. Elmúltak a szép idők, most a magány, ami fertőz, beköszönt a nyár, eljött az idő, hogy ejtőzz. Vesd magad az életbe, talán megtalálod, mit kerestél, de gondolj rám, mikor a nagy sietségedben elestél. Rád gondolok éjjel, mikor bámulom az eget, sírva nyögöm az ég felé, elraboltad a szívemet!

Utolsó emlékemet küldöm neked,
Papírra égetve mennyire szerettelek.
Könnycsepp hull a semmibe,
Talán célba ér nem fáj ennyire,
Reszketek, mikor rád gondolok, érzem,
Te vagy az, te voltál, kiért éltem...

Elraboltad a szívemet és soha vissza nem adod, nálad marad, de nem is kérem, nyugodtan megtarthatod. Így könnyebb, nem kell cipelnem már a felesleges terhet, nincs, mi nyomjon belülről, nincs mi a bajba kerget. Mikor velem voltál, minden jó volt, minden szép és tiszta, de beborult az ég, a madarak elszálltak a faszba! Elhervadtak a virágok, fekete lett a szivárvány, leszálltam a fehér lóról, most pofán váglak királylány! Lehetek én görény, a tetű, na meg a szemét, nem könnyű kimondani, hogy vége, ellökni a másik kezét! Eddig utánad futottam, most meg előled menekülhetek, az emléked temetném, de minden reggel sírva ébredek. Mielőtt kinyitnám a szememet álmom utolsó képe, villan fel az arcod látom, a kép hirtelen illan el, fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem, egy gyenge mondat vigasztal, egyedül jobb nekem…