Nem igaz, hogy mindig van valami ami beárnyékolja az egemet amikor már éppen kisütne felettem a nap... mindig kell jönnie egy felhőnek, csak, hogy ne legyek teljesen boldog. Én mindig úgy gondoltam, hogy az osztályban ő a legjobb barátom, hiszen mindig meghallgatott ha szükségem volt rá, vagy segített rajtam. Hát úgy látszik mégsem, jó megértem, hogy meghalt az az ember akit nagyon szeretett, de ez nem az én hibám... mégis mintha rajtam verné le... direkt kipróbáltam a múlt héten, ha én nem szólok hozzá, akkor neki eszébe sem jut... pedig az előtte lévő padba ülök. Miért mindig nekem kell loholni utána, miért nekem kell könyörögni, hogy állj már velem szóba. Hát bocs, de nem vagyok senki kiskutyája akkor már inkább ülök és bámulok előre szünetekbe. Különben sincs senki akivel barátkozni tudnék... Padtársnőm unalmas, olyan mint egy élőhalott zombi, csak:
oda tudod adni a telód, oda adod azt a jól fogó tollad, oda adod a sorkiemelőd, oda adod a rotlingod... - nem igaz, hogy én mindenkinek csak arra vagyok jó, hogy adjak valamit. Csomó új gyerek jött az osztályba azok elvannak egymással... a többek meg pff... szánalom, drogos geci, alkoholista geci, én vagyok a legszebb a legjobb és a legerősebb... tiszta szánalom az egész, csak akkor állnak szóba az emberrel, ha van 1 Cigije 2 Piája 3 Tűze ENNYI Game Over. Különben nem ereszkednek le a mi szintünkre mert ők azt hiszik jobbak másoknál. a LÓFASZT, én sem tartom magam senkinél sem jobbnak... de visszatérve a problémára szerintem itt tettünk (illetve csak tett) pontot ennek a barátságnak a végére, elvégre ugye velem nem lehet barátkozni, mert nem vagyok se alkesz, se hű de nagy punk, se rocker, nem szipuzok és semmi egyéb. Nem szeretem a suliba a "punkokat" attól még mert szakad gatyába járnak és punk zenét hallgatnak még egyáltalán nem azt jelent, hogy punkok. Ha jól emlékszem apunak voltak rocker barátai... és azok egyáltalán nem ilyenek stílusmajmoló hülyék voltak, eszükbe sem jutott, hogy punkok legyenek valamikor, szerintük az egy különálló stílus semmi közük egymáshoz. Ezért ez maradt meg bennem is...de hát ez van... sokáig úgy gondoltam, hogy majd tartom a hátam neki amikor szüksége lesz rám, vagy ha rossz napja van, vagy ilyesmi, de rájöttem, hogy hülye voltam. Hívtam, hogy kísérjen ki egyszer lovagolni, de hát azt nem lehet mert ő csak 1 és fél órát mehet el otthonról... de a kocsmába egész nap ülhet felettébb érdekes... na mindegy én feladtam aki ennyire leszarja a fejemet annak én nem fogok semmit se nyújtani, eleget próbálkoztam úgy érzem...
utó irat: de azért msnen írt, biztos ott nem látták a nagy haverok, tehát nem kellett szégyellnie, hogy szóba áll velem.
,,de ki lehetett az aki eddig mellettem állt?
Egy haver? Vagy egy igaz barát?"
