Most olvastam vissza a naplómat. A Ricsi így, meg a Ricsi úgy... tisztára boldognak tűntem abban az időben.Jah... 2007ben -.-" Már akkor sem voltam teljesen normális és erre maga a naplóm a bizonyíték. Mi mindent megtettem, és a nagy semmiért, hogy a végén megint csak a csalódás és a részemről keserűség legyen a vége. Az élet megint kitette a lábát elém, és én megint csak pofára estem benne -.-" Ez annyira jellemző... Természetesen a drágalátós barátom megcsalt egy buliba valami ványadt szőke görénnyel... és lazán a képembe hazudott. Na hát itt a szeretet ereje, egy nagy fos az egész. Szerintem nem létezik, az egész baromság. Vagy csak nekem sikerül mindig ilyeneket bovonazni? -.-" Hát nem tudom...
Egy tökéletes kép volt, mikor láttam magam a szemedben, meg jó reggelt kívántam, édesen itt feküdtél mellettem, és amit fülembe súgtál, rávéstem egy padra,tökéletes pillanatot ezzel az örökkévalóságnak adva. És mikor borús napokon élet és halál között lebegek, akár öngyilkos is lehetek, nincs kiút, meg egyebek... akkor megfognám ezt a szar érzést és kivágnám a picsába! Mert mit bánkódok folyton ebben a krónikus szeretethiányban? Kint csicseregnek a fák és zöldülnek a madarak, Milka bátyámnak az is tökéletes, mikor ott fekszik a pad alatt. Hát én sem bánkódom, a jót elrakom a rossz időkre, hogy tudjak mire emlékezni, ha tökre le vagyok törve. Lehet neked nem jelentett semmit, de nekem az volt a minden, sírni tudnék, mint egy csöpögős romantikus filmen...
Nekem Te voltál az, ahogy láttam magam a szemedben... Neked meg ő, na jah, hát istenem, ezt bevettem...
