Ismét egy tőr a hátamban. Már lassan nem lesz hova szúrni a következő embernek mivel nem maradt már hely. Ezen a héten az egyik jó barátnőm és a pasim vertek át. Mikor legutóbb szakítottunk akkor szépen egymásra kattantak... és mikor mondta egy ember a történteket el sem akartam hinni. Csak nevettem rajta, mondván ő ilyet nem tehetett... Aztán felhívott, kedvesen, bájosan ahogy szokott. Elbeszélgettünk és neki is elmondtam amit hallottam felőle. Megnyugtatott, hogy a srác csak mérges a barátnője miatt akivel szakított. Ő ilyet nem tett. Amint letettem a telefont, már indultam is kideríteni a dolgokat, mert már felettébb kíváncsi voltam. Többen megerősítették a "tévhitem" de még akkor sem akartam nekik hinni... Sosem tudtam volna kinézni belőle, aztán felhívtam a pasim, és kiderült, hogy igaz. Úgy volt ahogy a többiek elmondták. Egy világ dőlt bennem össze aznap, és ismét emlékeztetett rá, hogy többet senkiben meg ne bízzam, mert csak árulás lesz a vége. Árulás és árulás. Azóta is napi 2x-3x hívogat az a bizonyos lány, de nem veszem már fel neki. Jobb is így, hiszen akkor csak megbántanám. Üzenetet ír, arra sem felelek. Egyik barátom azt mondta biztos azért hív mert meg akarja magyarázni nekem a dolgokat, és mert szeret... Ugyan! Én úgy gondolom, akkor kellett volna szeretnie mielőtt megcsinálták.
Barátom meg... hát ő nem tudja mit érez. 2 év után egy ilyen mondat borzasztóan esett, mi az, hogy nem tudja? Dehogyis nem. Azért jött velem össze Augusztus 20.án, hogy megbosszulhassa amit vele csináltam, amiért elhagytam mert elviselhetetlenül paraszt volt. Bosszúból tette nem szerelemből... Sokat tanultam az esetből.
"Napok óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat."
Köszönöm, hogy megtanítottad nekem mi az a szerelem, és hogy megtanultam milyen is amikor valaki feltétel nélkül tud szeretetet adni. Köszönöm, hogy megtanítottál az együttérzésre, és azt is köszönöm, hogy már tudom mihez tartsam magam ezentúl. Melletted megtanultam a bánatot, a megbocsáltást, megtanultam mások előtt könnyekre fakadni, és nem eltitkolni amit érzek. Végül pedig azt is megtanultam, hogy soha többé senkinek ne nyissam ki ennyire a szívem mert a vége csak a csalódás, és a könnyes fájdalom, a hiányérzet és ez a borzalmas mardosó bűntudat.
