pár szó az életről

„Tudod arra gondoltam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságodat.

Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok.
Tudnék-e boldognak lenni, veled boldognak lenni, a Te boldogságodtól boldognak lenni,
ha egyszer megpillantanálak úgy, hogy te nem látnál, vagy nem ismernél meg.
És látnálak kéz a kézben… mással látnám, hogy boldog vagy. Nem is tudom.
Pedig boldognak kellene lennem, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkaphatod.
És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem,
a kép előtt? Te boldog vagy, mással vagy boldog… Önzés,
vagy nem szeretlek eléggé… Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássalak
Vagy nem kívánom eléggé? Csak ha én is boldog lehetnék, akkor örülnék a boldogságodnak?
De hát én téged szeretlek. Miért fáj mégis? Te boldog vagy, és nekem fáj…
ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetnélek,
te boldog lennél, csak nem általam. Igen, az fájna. Nem a boldogságod, hanem,
hogy én nem adhattam neked boldogságot…