Ha álmodhatnék magamnak egy világot, nem lenne benne sok minden. Nincs szükségem több stresszre, több gonoszságra, több izgalomra magam körül. Egyszerűen csak ülnék egy mólón lábamat a vízbe lógatnám és napoznék. Imádom mikor a nap az arcomat melegíti, csend van körülöttem és senki nem zavarja meg a gondolatmenetem. Nem kellene soha visszahallanom a szemétségeket amiket rólam, vagy a barátaimról mondanak. Esetleg még egy rajzos füzetet képelnék oda , hogy alkothassak valamit, egy kis zene az pedig már maga a menyország lenne. Nem hangosan, és nem a gépzajok. Egyszerűen eltöltenék egy nyugodt délutánt egyedül, hogy csak azzal foglalkozhassak amit szeretek. Sajnos az élet nem ilyen, a valóságban jön valaki és belelök a vízbe, széttapossa a jegyzeteimet, amit a szél felkap és könnyedén széthord. A zene ellhallgat és hirtelen besötétedik körülöttem a táj, még hűvös is lesz. Tehetetlenül úszkálok a tóban, még nem egy kar nyúl felém a mólóról. Mosolyog rám az alak és mögötte még állnak egy páran. Igen ők azok... a barátaim. A sötétséget fáklyákkal, a zeneszót énekkel, a meleget tábortűzzel helyettesítik. Sokkal hangulatosabb mint az eredeti sztorim, és még szórakoztatóbb is! Na ugye, mi mindent ki lehet hozni egy álomból?
