pár szó az életről

Érzem, hogy bennem van. A bőröm alatt mászkál, bekúszik a gondolataimba és átveszi az irányításd felettem pillanatokra. Vagy talán percekre? Már én sem tudom. Megtudtam ma valamit ami végképp a szakadék szétére sodort. Eddig is felé sétáltam és tiszába is voltam vele, de most hirtelen a peremhez értem, és innen már nincs hova csak lefelé. Vajon milyen érzés lehet amikor elnyel az őrület jó vagy rossz? Hamarosan megtapasztalom úgy hiszem. Ez a mai beszélgetésem Vele megrázó volt. Tudtam, hogy soha nem voltam és nem is leszek elég jó neki, de ennyire? Naiv kislány voltam akit bármikor át tudott vágni. Megbocsáltottam akkor is amikor már nem kellett volna. De megtettem. Reménykedtem, hogy talán Ő lesz az aki meglátja bennem azt a valamit, amit mások sohasem. Azt hittem, hogy ő szeretni fog, és végre valakinek én is első helyen állhatok a szívében, de újra tévedtem. Nem is csodálkozom hiszen mint ezt teszem. Tévedek. Már napok óta nem sírtam, nem ejtettem könnyet, sőt valamilyen szinten néha még jó kedvem is volt. De most? Összedőlt minden, már csak a mélységet látom magam alatt tátongani amely hívogat. Legszívesebben levakarnám a bőrt az arcomról, kivájnám valamelyik szemem vagy valahogy elcsúfítanám magamat, hogy soha többé senkinek ne tetszek, hogy ne a külsőm fogjon meg valakit, hanem a belső értékeim. De ez nem fog megtörténni egyenlőre, odáig még nem jutottam el. De nem sokára átadom magam és leugrom. Kíváncsi vagyok már rá, milyen lehet megadni magad teljes őrületnek...