Álljon már meg a fáklyás menet végre! Néha azt is figyelembe kellene venni, hogy mi zajlik körülötted, nem csak azt ami közvetlen előtted van. Talán megrémülnél ha egyszer oldalra is kitekintenél ahol állok. Úgy véled talán ,hogy nincs semmi bajom, boldog és vidám vagyok? Akkor fordítsd végre felém az arcodat, és nézz rám! Egy roncs lesz amit látsz majd. Talán attól még mert a szemed sarkából a kép szépnek látszik, szemből lehet, hogy elég megdöbbentő a különbség. De ehhez az kellene, hogy végre valaki rám nézzen, és megkérdezze:
- Hé minden rendben van?
Hogy végre azt válaszolhassam, hogy NEM! Hogy elegem van az egészből, nem akarok itt lenni, nem akarom ezt tenni, hogy végre egyszer én is leülhessek megpihenni a nélkül, hogy valakit ezzel megbántanék. Hogy egyszer azt tehessem ami nekem a legjobb és nem azt, amit mások elvárnak tőlem. Nem tudjátok, hogy mennyire vágyom rá, hogy egyszer valaki hozzám is felnézzen váratlanul. Hogy lássam: Igen ő érdeklődik irántam! Nem csak követelőztök, ide gyere, most és nem később! Nem jössz! jól van akkor cseszd meg! De nem, erre senki sem képes csak elvárjátok tőlem, hogy hatfelé szakadjak, hogy mindenkinél ott legyek mindig, hogy mindenkit meghallgassak, pihenés és megállás nélkül. Egyszer azt hiszem megengedhetném magamnak én is azt a luxust, hogy leüljek és nem mozduljak. De nem mert azzal rögtön beletaposok valakibe... hiába próbálom helyre hozni, ti csak okítani, tanítani akartok. Megmutatjátok nekem milyen szar volt nektek mikor egyszer nem vagyok ott. És velem mi van? Arra sosem gondoltok milyen amikor ti nem vagytok ott nekem?
