pár szó az életről

"Asztma: Az asztma légzési rendellenesség, akár fulladásveszéllyel is járhat. Egy asztmatikus roham folyamán az immunrendszer olyan erősen reagál az allergén anyagokra, hogy a test légzését is akadályozza, ami olyakor halálos kimenetelű. Érzelmi okozója lehet, hogy netán túlságosan ragaszkodom bizonyos emberekhez vagy dolgokhoz, vagy megfullaszt a düh, az agresszió, melyet nem akarok megélni, olyannyira, hogy már a torkomat szorongatja? Esetleg félek, hogy valamiben, főleg szeretetben hiányt fogok szenvedni?,,

Egy rövidke idézet egy könyvből melyet mindenkinek a figyelmébe ajánlok, a címe: Leleki eredetű betegségek lexikonja. Érdekes olvasmány. Egy nagyon jó barátnőm édesanyjától kaptuk, és mindig szoktam olvasgatni. Nem szeretem ezt a betegségem, nem tűnik nagy durranásnak, mégis olyan fontos dolgoktól foszt meg az életben. Nem mozoghatok olyan sokat, pedig imádok ugrálni, futni, stb. Nem tarthatok szőrös illetve tollas állatokat, pedig imádom őket. Sokkal fogékonyabb vagyok a betegségekre... Még mindig nem tudtam megszokni, pedig már egy 9 éve élek vele együtt körülbellül. Emlékszem arra amikor lefeküdtem a földre és még utoljára megsimogattam a szállító kosárkáján keresztül a macskámat, és emlékszem mennyire keservesen nyávogott. A madaraim sokáig megtámadták az új családjukat. Egyedül a teknőseim maradtak meg nekem aminek rendkívül örülök. Nagyon értelmes, és szeretetre méltó állatok, ha az ember sok időt szán rájuk. Aztán még arra is emlékszem amikor kiskoromban a kádban ültem és kérdezem anyut meddig nem lehet állatom... Azt válaszolta minimum egy 4-5 évig, aztán kiment. Csak bámultam a vizet és játszadoztam vele, miközben arra gondoltam: Hamar elmegy az idő.
Hát hamar el is ment, de változás nem történt, javult az asztmám már nem kell jóideje lélegeztető cuccokat használnom és a pipámnak sem kell mindig velem lennie. Most már csak reggel és este kelll használnom, ami azért valljuk be előrelépés, és akkor sincs gond, ha kihagyom. De kevésnek érzem... Túl sok idő tellt el és a betegség még mindig itt van. Azt mondták ez gyermekkori asztma ki fogom nőni nagy valószínűséggel. De vajon mikor?
 

Kibékültünk. :D Nagyon örülök neki, de megint feljöttek problémák -.-" Én biztos vagyok benne, hogy ő már nem azt érzi mint én, de akkor minek békült ki velem? Nem akar találkozni mert mindig mással van elfoglalva. Most elmegyek 3 napra egy barátnőm osztályával kirándulni, és még a héten nem is találkoztunk -.-"""" Én nem tudom megint mi baja van velem, vagy mi még mindig a baja. De hát ha nem akar akkor nem erőltetem, majd megint megnézhetjük maguknat. De az ilyen hülye kis nyomi törpékkel meg el tud menni sátrazni -.-" ja az egyből, arra mindig ráér, csak rám nem. És akkor ne legyek féltékeny... hát köszönöm. Mivel őt úgysem érdekli, hogy mit csinálok az miért baj ha engem érdekel ő mit csinál. Nem értem... Ráadásul becsúszott lehet egy kis gond -.-" és nem tudom mit csináljak vele. :S

2010.05.29

- Este szar érzéssel feküdtem le, és pontosan ugyan azzal keltem fel. Szar Szar Szar. Nem tudom miért csak nekem van lelkem, ő jót bulizik és röhög, én meg csak vagyok. Tegnap azért pár barátom megpróbált vígasztalni, több kevesebb sikerrel. De legalább bár boldog percet szereztek nekem. Ennek azért örülök, már amennyire képes vagyok még örülni. Ezt az egészet azért kezdtem el, hogy lássam, nekem hány napba telik még elmúlik ez a szörnyű érzés. Hát ahogy most nézem ez több lesz mint 3 hónap, talán meglesz egy fél év is. Már annyira unok mosolyt erőltetni mások kedvéért az arcomra, de nem akarom elcseszni az ő napjukat is. Az megint csak rossz érzés lenne. Olyan kétszínűnek érzem kicsit magam. Mosolygok, pedig fáj... sírnék, de már elfogytak a könnyeim is. Legszívesebben csak aludnék, akkor legalább nyugtom van a szívbe markoló érzésektől. De tudom egyszer fel kell kelnem...

- Erről jut eszembe, jó lesz feljegyezni a súlyom, hogy mindig a szemem előtt legyen. Nem szeretnék megint 45kg-ra visszafogyni.

- jelenleg 167cm vagyok  és    48 kg!!! O.O

-> Fantasztikus -.-" 2 napja még 49 voltam és azóta ugyan annyit eszem. A TÖKÖM KIVAN -.-""""   3 hónap múlva már csak 10 dkg leszek vagy mi -.-"""""""""""

2010.05.28 Péntek

Már most ott tartok, hogy elegem van az életből... Semmi élvezetet, semmi kis jót nem találok benne, amint jön valami amin végre mosolyoghatnék, valamivel máris elrontják. Éppen ma szakított velem a barátom, mert "annyira fontos vagyok neki, de ő nem érdemel meg. ezért mindkettőnknek jobb lenne ha szakítanánk,, sablonnal. Annyira jellemző, akkor már a képembe is vághatta volna, hogy: meguntalak mert viszket a farkam és meg akarok dugni valakit, te meg útba vagy hülye picsa. Annál még talán ez is jobb, hogy szemtől szembe megmondja nekem miért dob ki. Ráadásul iwiwen... még csak annyira sem tarott, hogy felhívjon telefonon, vagy személyesen küldjön el... ennyit értem egy nagy 0-át. Pedig, hogy igyekeztem, hogy mindent tökéletesen csináljak, hogy örömöt szerezzek neki. Bármit megtettem volna egy fél dícsérő szóért is ami elhagyja a száját. De ez van, minden pasi kíméletlenül bunkó, és akár az őskorba az ösztöneik hajtják őket. Csak baszni baszni baszni.

"Ilyemkor hiányzik belőled az az helyes ,aranyos Fiú
akit korábban magamban csak úgy hívtam, hogy: a nagy ő.
Ki után a papok is csak lestek, hülye kurvák térdre estek,
de csak én érdekeltem senki más lehetett bármilyen nagymenő.
Jó volna veled lenni, nem baszni szeretkezni,
tudod, ha normális vagy minden egészen más.
Szedd össze magad, térjél észhez, ne ugorjunk vissza ahhoz a részhez,
és ha így lesz, nem kell aggódnunk, hogy lesz e folytatás... ,,

„Tudod arra gondoltam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságodat.

Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok.
Tudnék-e boldognak lenni, veled boldognak lenni, a Te boldogságodtól boldognak lenni,
ha egyszer megpillantanálak úgy, hogy te nem látnál, vagy nem ismernél meg.
És látnálak kéz a kézben… mással látnám, hogy boldog vagy. Nem is tudom.
Pedig boldognak kellene lennem, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkaphatod.
És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem,
a kép előtt? Te boldog vagy, mással vagy boldog… Önzés,
vagy nem szeretlek eléggé… Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássalak
Vagy nem kívánom eléggé? Csak ha én is boldog lehetnék, akkor örülnék a boldogságodnak?
De hát én téged szeretlek. Miért fáj mégis? Te boldog vagy, és nekem fáj…
ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetnélek,
te boldog lennél, csak nem általam. Igen, az fájna. Nem a boldogságod, hanem,
hogy én nem adhattam neked boldogságot…

Mintha csak látnám a barátaim háta mögött feltűnni a fehér szárnyakat, azt a homályos derengést melyből előtűnik igazi mivoltuk. Mert angyalok ők, az égből jöttek, hogy vigyázzanak rám, és vígasztaljanak, ha szükségem van rájuk. Ők azok akikre mindig támaszkodhatom és akik letörlik kicsorduló könnyemet. Enyhíti a fájdalmamat, és tudom! Van aki megért ezen a világon, megérti milyen gyötrelmes számomra átvészelni ezt az időszakot. Akik velem vannak és arra buzdítanak, bízzak a szerelemben továbbra is! De nehéz hinni benne... oly sok fájdalom ért már, oly sok könnyem esett már titokban esténként a párnámra, oly sok magányosan eltöltött percet kellett átvészelnem, oly sok út van még előttem melyet meg kell tennem, és nem szabad elbuknom rajta. Az élet háború, és a csatát meg kell nyerni! Akkor is el kell indulni, ha nem akarsz, ha eleged van, ha legszívesebben csak lefeküdnél és hagynád, hogy elsuhanjon feletted az idő. Nem szabad! Soha nem szabad feladni a küzdelmet, erre mind Ők tanítottak meg. Köszönöm nekik! <3

"A kép hallgat, az emlék mesél,

Emlék nélkül-e kép semmit sem ér!,,

„A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne.”

„A barátság nem élet-halál kérdése, annál sokkal fontosabb!”

„A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.”

Mostanában soksok minden rossz ért. Soksok minden jó. Kicsit elegem van már magamból xD Csak nyavajgok és siratom az egykor oly szépen fénylő büszkeségem T.T Hát van ilyen. Ma megint olyan semleges kedvvel keltem fel, már az felhúzott, hogy nem tudtam mit vegyek fel xD utána a cipőm amit kaptam -.-" Fehér! Egyszer volt rajtam, de már egy retek xD Sajna nekem ezért nem lehet fehér cuccot venni, de sebaj :D Végre felöltöztem és kiléptem a utcára olyan jó illat lengett körbe. Az az igazi tavaszi friss illat! :D Imádom, már alig várom, hogy itt legyen a nyár és HÁLIDÉÉÉÉÉÉJ xD Végre akkor kelek amikor akarok, és nem szól be senki itthon, hogy mikor takarítok el. Annyira jó lesz, csak azt csinálni egy délelőttön keresztül amit akarok. Ha minden igaz lesz egy függőágy az erkélyre fúrva!! Nagyon várom, imádok a napon ücsörögni ^^

Ennyit a mai napról.

Tegnap feljöttem msnre láttam, hogy egy pár embernek hiányzom O.O ha fent vagyok írjak mindenképp! - üzenetek fogadtak. Érdekes, nem szerettem volna, ha aggódnak értem. Nem szoktam meg, hogy valaki felvár msnre. De ezt is megértem az életben. xD
Aztán hallottam, hogy egyik barátnőmnek rossz a kedve =S feljöttem beszéltünk, de nem igen lett jobb a helyzet -.-" ilyen még nem volt... valamiért úgy érzem el fogom veszíteni, valaki most fontosabb lett mint én és ezt nem bírom xD Akár milyen hülyén is hangzik! A távolság eléggé közénk áll, de ilyenkor jó lenne egy perc alatt lefutni Szentivánra... bár csak képes lennék rá, de sajna nem vagyok T.T Viszont azt tudom, hogy nekem mindent elmondhat ^^ bármikor, az éjszaka közepén, ünnepkor, hétvégén, kora reggel, késő délután, ebédnél, reggelinél, vacsoránál, buli közepén, a wcn xd bárhol bármikor engem sosem fog zavarni ^^

Tegnap este már úgy indultunk el a buliba, hogy felbosszantott. Mert a betti mennyi mindent fizetett neki! A betti fizessen a jó anyjának! Kinek képzeli ez magát? Mindegy legalább megtudtam, hogy nem érek semmit, hiszen nem vagyok gazdag. Nem töm anyuci pénzzel, nincsenek tízezrek a seggemben, és ezért értéktelen vagyok. Már az észér állatoknak. Hát igen, a tegnap este is úgy ért véget, hogy láttam "pusziszkodni" egy idióta picsával akit utálok -.-" Elbúcsúztam gyors a többiektől és eljöttem. Alig, hogy kiléptem a szórakozóhelyről lassítottam és felültem a hülye virágágyásba. De nem jött utánam senki, mert ennyire sem volt képes. Inkább visszament a buliba, mert az fontosabb. Már legalább 5 perce ültem ott és sírtam, mikor  egy vadidegen csávó jött oda leült mellém és kérdezte, hogy mi bajom. Legalább őt érdekelte, és ahhoz képest, hogy nem is ismertem meghallgatta a gondomat. Gyorsan elhüpögtem a lényeget, várt pár pillanatot, majd azt mondta nagyon sajnálja és tovább ment. Végig néztem ahogy eltűnik a sötét utcába, aztán körülnéztem. Rengetegen voltak kint kocsival, gyalogosan és mindenki leszarta nagy ívben, hogy én ott csinálok valamit. Még csak rám sem néztek, ez az emberi részvét hiánya... a közömbösség mások iránt. Mert ahogy egy nagyon jó barátnőm mondja:
- Mindenki ronda és idegesítő!   - és be kell valljam valóban igaza van! Mindenki egy szörnyeteg bellülről, egy vadállat, egy önös kis szarzsák. Már majdnem fél órája ültem a hideg kövön mikor beláttam, nem is érdekli, hogy hol vagyok. Vagy, hogy leütöttek e, megerőszakoltak e, elütött e a vonat. Úgyhogy felkeltem és elindultam hazafelé. A clubbtól nem messze lévő síneken megálltam és körülnéztem. Hallottam, ahogy ordíbál pár ember az udvaron, és, hogy a bad romance című számot játszák éppen. Ezen megint csak belémmart valami. Végig bőgtem az utat amég az erzsébetkerthez nem értem. Annyira sötét volt, és egy kicseszett lámpa sem égett, lementem az úttestre, hogy mindent belássak magam körül. A telefonommal világítottam egy darabig, de amikor már végleg kiértem a utolsó halvány lámpához már az orromig sem láttam, hiába állítottam át teljesen fehérre a képernyőt... Megpróbáltam felhívni két osztálytársam, hogy legalább beszéljek valakihez, addig sem a sötéttel kell foglalkozom. Egyikük sem vette fel, gondoltam, hogy valamelyikük talán bulizik is barátaival, a másikuk meg még dvdzik és ébren van, de mégse... alvásnál pedig bizotosan tudtam, hogy egyikük lenémítja a telót. Megfordult a fejemben, hogy felhívom még két legjobb barátnőm, de nem akartam őket zavarni ilyen későn... Vártam egy kicsit aztán elindultam. Olyan gyorsan kapkodtam a lábaimat mint még soha, aztán végre elértem egy lakóparkot ahonnan már szűrődött némi kis fény. Egy pasas jött ki éppen az egyik házból és megbámult, szerintem csak segíteni akart vagy valami ilyesmi, de elfutottam előle, biztos ami biztos. Annyira megkönnyebbültem mikor kiértem végre a fenyő térihez, ott már volt világítás. Pár részeg srác még odaénekelt nekem valamit, de már túl közel voltam a házhoz. Itt már nem lehetett semmi bajom...A liftben letöröltem az arcomról lefolyt festéket, legalább ne így menjek haza, és a kulcsom után nyúltam a zsebembe. De nem volt ott... Annyira mérges lettem, nem volt valami mély a zsebem, és lehetséges, hogy valahol kieshetett amikor leültem vagy futottam, de az is lehet, hogy a kabátos kiverte és nem vette észre... A liftből kiszállva leültem a lépcsőre és folytattam eddigi tevékenységem. Majd elgondolkodtam, hogy vajon mi értelme az érzéseknek? Előbb utóbb minden jó fájdalommá alakul át, akkor mi értelme? Utána eszembe jutott, hogy lehettem ekkora idióta? Eddig sosem dőltem be senkinek, főleg nem egy pasinak... Első bakinál repült, bárki is volt az. Neki meg mindig megbocsáltottam...aztán eszembe jutott mekkora egy hatalmas faszság a szerelem. Felesleges dolog az életben. Mindenki keresi a nagy őt, és csak a pozitív példákat mutatják be. Filmekbe, történetekbe, sorozatokba. Arról miért nincs soha szó, mi lesz azzal aki sosem találja meg...akit mindenki csak kihasznál, akár milyen jó ember. Ez van... Nos azt hiszem az én életem mindenki előtt példa jelleggel szolgálhat. Fogalmam sincs meddig gondolkozhattam, de még azt is hallottam, ahogy a szomszéd kutyája néhányszor megkaparja az ajtót. Legalább egy állatot érdekli mit csinálok. Régen nagyon sokszor én vittem sétálni azt a kutyát órákra, mert a gazdája nem ért rá. Azóta is szeretem, és azt hiszem ezt ő is próbálja visszaadni a maga módján. Akár hányszor hangosabban felhüpögtem vagy szipogtam egyet megkapatra az ajtót, vagy csapott valami kis zajt. Azért legalább ez jól esett... és akkor csodálkoznak azon, hogy az állatokat többre tartom az embereknél... Valamikor 2 után odaültem az ajtóba és vártam, hogy anyu felkeljen és kimenjen wcre. Olyan pontos mint az óramű, mindig 2 tájba megy ki. Egy jó darabig vártam, majd végre meghallottam, hogy nyitódig az ajtó, és felkapcsolódik a villany, akkor kopogni kezdtem és végre hazamehettem. Kivettem a pizsimet a tatyómból és bebújtam az ágyba. Feleiteni akartam, hogy pörögjön az idő...

Bármit mondd csak csábitás, mézes madzag semmi más, hazugság és ámítás!!! Szívtörő csak nem vitás...

A minap olvastam barátnőm blogját. A jövőről írt, hogy mit szeretne elérni az életben, és észben tartani. Annyi szép dolgot írt, hogy úgy gondoltam, nekem sem ártana egy kis rendszert vinni a mindennapjaimba -.-" Egy év múlva itt az érettségi és nagyon félek tőle. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, de akkor is... Annyira nagy mérföldkő ez az életben. Valami véget ér és valami teljesen új elkezdődik. Még mindig nem tudom milyen szakmát válasszak O.O annyi mindenhez lenne kedvem, de nem csinálhatom egyszerre az összeset.

- Arra gondoltam, hogy lehetnék mindenek előtt lovas oktató. Nagyon szeretem ezeket az állatokat, foglalkozni velük és van elég türelmem a tanításhoz is.

- Aztán gondoltam még a cukrászra. Imádok sütni xD és enni is, nekem való feladat lenne, de viszont ellene szóljon, hogy egy konyhába bezárva kellene töltenem az időt... -.-" ez borzasztó a számomra.

- Végső sorben gondoltam még a masszőrre. Bár nem szeretem az embereket xD és de ez a szakma valamien szinten még is érdekel.

A többi kis apróság pedig, hogy nem ártana kicsit odafigyelnem... Túl gyorsan pörög az idő, reggel felkelek este lefekszem és ez így megy napról napra... nem akarom, hogy gyorsan elszálljanak felettem az évek. Muszáj lassítanom kicsit a mindennapokban. Utána kellene valami nyári munka, ha akarok valamit kezdeni magammal, már pedig ma már szinte mindenhez pénz kell -.-""" Szeretném folytatni a lovasedzéseket, nagyon szeretnék megtanulni lovagolni *.*  később talán még sportoló is lehet belőlem ki tudja xD Szeretnék venni egy gerincvédőt is, ugyanis ha durvábban esek legközelebb akkor vége minden álmomnak... úgyhogy ez lesz az első dolgom!

Szerelmes szívem érted eped, a világon mindent megadnék neked. Éjjel-nappal arra várok, hogy egyszer veled legyek.

Annyira szeretném, ha észrevenné az apró dolgokat amiket érte teszek, és egy kicsit értékelné is... Annyira szeretném, ha szeretne velem találkozni és mondaná, hogy:
- Gyere el velem valahova mert hiányzol / mert látni akarlak!
Annyira szeretném, ha foglalkozna velem és mondaná, hogy szeret vagy, néha-néha megjegyezné, hogy jól nézek ki... Mert nekem olyan rossz azt hallani mikor mással példálozik... miért nem vagyok olyan; az csak neki áll jól. Nekem pedig egyszerűen csak szokatlan. Ez felér egy seggberúgással. Úgy érzem akár mit csinálok, akár mit veszek fel, akár milyen színű a hajam, és akárhogyan festem ki magam, neki sosem fogok megfelelni úgy ahogy vagyok. Amikor meg meghallom, hogy máshoz megy... Meg tudnám folytani. Nagyon megalázó, mintha csak egy kis senki lennék mellette, aki örüljön, hogy egyáltalán szóba áll vele.
Nagyon szeretem megölelni, vagy hozzábújni, puszilgatni össze vissza. Rajta nem látom, hogy ugyan ilyen lelkesedéssel töltené el a velem együtt töltött idő. Mintha egy fadeszka lenne érzések, és minden nélkül aki csak azt nézi, hogy az ő kis vágyai ki legyenek elégítve minden téren onnantól meg a többi le van szarva. Pedig nekem az ő boldogsága nagyon fontos, de a sajátom is, és nekem is jól esne néha egy kis kényesztetés, vagy csak néha egy-egy kedveskedő szó.

Nagyon jól éreztem magam. Feljöttek a lányok és elröhögcséltünk a megasztáron, beszélgettünk és iszogattunk ezt azt. Értünk taxi jött a zuhogó esőben ott állt már a hatalmas furgon. A sofőr aranyos volt elhallgatta a hülyeségeinket amiket beszéltünk. :D Kiszálltunk majd nekiláttunk öltözködni, sminkelni fényképeszkedtünk! Nagyon jó volt. Nevetgéltünk majd elindultunk a discoba a jéghideg esőben. Majdnem megfagytunk még odaértünk, de azért sikerült a eljutni a célig. Sokat táncoltunk, barátom természetesen berúgott... egész végig a "barátaival" táncolt tőlem jó messze a disco másik végébe. Enyhén szarul esett de hát ez van... Amikor odajött és megölelt azt mondta mennyire jól érzi magát ez élete legjobb bulija VELEM! Hát ott elpattant bennem valami, méghogy velem? Ne nevettessen már, hiszen egy számot nem táncolt velem végig... van ilyen veszekedtünk az Ildikóék hazamentek én meg még maradtam a Melcsivel. Táncoltunk jól szórakoztunk. Barátom temészetesen megint megbántott már nem is mondom mivel. Én teszek tönkre mindent... és elment vissza az idióta haverjai közé. Mondanom sem kellett, hogy esett! Egy tetves ünnepet nem bír ki, hogy ne taposson belém, de lényegtelen. Táncoltunk a Melcsivel lerántott a parkettre, én pedig elkönnyeztem magam. Letörölte a szememből a cseppeket, mondta ne sírjak és rám mosolygott. Annyira jó volt, hogy mellettem van. Aztán megszólalt a következő szám, amit nevetve orditóztunk végig! :D

Ismét egy tőr a hátamban. Már lassan nem lesz hova szúrni a következő embernek mivel nem maradt már hely. Ezen a héten az egyik jó barátnőm és a pasim vertek át. Mikor legutóbb szakítottunk akkor szépen egymásra kattantak... és mikor mondta egy ember a történteket el sem akartam hinni. Csak nevettem rajta, mondván ő ilyet nem tehetett... Aztán felhívott, kedvesen, bájosan ahogy szokott. Elbeszélgettünk és neki is elmondtam amit hallottam felőle. Megnyugtatott, hogy a srác csak mérges a barátnője miatt akivel szakított. Ő ilyet nem tett. Amint letettem a telefont, már indultam is kideríteni a dolgokat, mert már felettébb kíváncsi voltam. Többen megerősítették a "tévhitem" de még akkor sem akartam nekik hinni... Sosem tudtam volna kinézni belőle, aztán felhívtam a pasim, és kiderült, hogy igaz. Úgy volt ahogy a többiek elmondták. Egy világ dőlt bennem össze aznap, és ismét emlékeztetett rá, hogy többet senkiben meg ne bízzam, mert csak árulás lesz a vége. Árulás és árulás. Azóta is napi 2x-3x hívogat az a bizonyos lány, de nem veszem már fel neki. Jobb is így, hiszen akkor csak megbántanám. Üzenetet ír, arra sem felelek. Egyik barátom azt mondta biztos azért hív mert meg akarja magyarázni nekem a dolgokat, és mert szeret... Ugyan! Én úgy gondolom, akkor kellett volna szeretnie mielőtt megcsinálták.

Barátom meg... hát ő nem tudja mit érez. 2 év után egy ilyen mondat borzasztóan esett, mi az, hogy nem tudja? Dehogyis nem. Azért jött velem össze Augusztus 20.án, hogy megbosszulhassa amit vele csináltam, amiért elhagytam mert elviselhetetlenül paraszt volt.  Bosszúból tette nem szerelemből... Sokat tanultam az esetből.

"Napok óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat."

Köszönöm, hogy megtanítottad nekem mi az a szerelem, és hogy megtanultam milyen is amikor valaki feltétel nélkül tud szeretetet adni. Köszönöm, hogy megtanítottál az együttérzésre, és azt is köszönöm, hogy már tudom mihez tartsam magam ezentúl. Melletted megtanultam a bánatot, a megbocsáltást, megtanultam mások előtt könnyekre fakadni, és nem eltitkolni amit érzek. Végül pedig azt is megtanultam, hogy soha többé senkinek ne nyissam ki ennyire a szívem mert a vége csak a csalódás, és a könnyes fájdalom, a hiányérzet és ez a borzalmas mardosó bűntudat.

Komolyan ma már nem értem a világot. Egy csomó idióta él benne, akiknek az a módi, hogy összeverik a gyengébbet, vagy nyávognak és kurvulnak... Anyámat sem értem, a helyett, hogy büszke lenne rá, hogy az ő lánya nem egy verekedős idióta picsa, még jól le is basz... és akkor én vagyok a gyáva. Sosem fogom azt hiszem megérteni mi a jó abban, hogy ok nélkül püfüljük a másikat -.-" Ma már ebben a szar városban tiszta dzsungel törvények uralkodnak, vagy te ütsz vagy téged ütnek. Nem értem mire jó ez. De aki már egy kicsit is normális, vagy úgy próbál viselkedni az rögtön: idióta, kretén, béna, szánalmas, nyomi, hülye. Sosem szerettem volna az ilyen nagy pofájú senkik közé tartozni, de hát úgy látszik muszáj lesz, ha el akarok menni egyáltalán szórakozni. Nem is tudom az mennyivel lenne jobb, ha bárki aki egy fél rossz mondatot szólna hozzám beletaposnék a képébe, agyonverném, szétrugdalnám. Biztos jobb lenne. Soha senkit nem szerettem csak úgy megütni, pedig egy jó páran megérdemelték volna. Nem is egyszer, nem is kétszer, hanem jóval többször. A másik dolog meg, hogy szerintem nem attól függ, hogy bátor e valaki, hogy oda mer e menni lezúzni valaki képét. Szerintem attól lesz valaki bátor, ha a barátaiért mer kiállni. Én kimerek. Magamat fele annyira sem szoktam megvédeni, mint a barátaimat, vagy a szerelmem. Ha nekem szólnak be, vagy jönnek kötöszködni, inkább arrébb állok, mintsem ilyen baromságon fent akadjak. Lehet, hogy pont ezért vagyok gyáva? Hát akkor az vagyok, ez van, akinek nem tetszik annak nem kell velem szóba állni :D

Talán célba ér nem fáj ennyire...

Most olvastam vissza a naplómat. A Ricsi így, meg a Ricsi úgy... tisztára boldognak tűntem abban az időben.Jah... 2007ben -.-" Már akkor sem voltam teljesen normális és erre maga a naplóm a bizonyíték. Mi mindent megtettem, és a nagy semmiért, hogy a végén megint csak a csalódás és a részemről keserűség legyen a vége. Az élet megint kitette a lábát elém, és én megint csak pofára estem benne -.-" Ez annyira jellemző... Természetesen a drágalátós barátom megcsalt egy buliba valami ványadt szőke görénnyel... és lazán a képembe hazudott. Na hát itt a szeretet ereje, egy nagy fos az egész. Szerintem nem létezik, az egész baromság. Vagy csak nekem sikerül mindig ilyeneket bovonazni? -.-" Hát nem tudom... 

Egy tökéletes kép volt, mikor láttam magam a szemedben, meg jó reggelt kívántam, édesen itt feküdtél mellettem, és amit fülembe súgtál, rávéstem egy padra,tökéletes pillanatot ezzel az örökkévalóságnak adva. És mikor borús napokon élet és halál között lebegek, akár öngyilkos is lehetek, nincs kiút, meg egyebek... akkor megfognám ezt a szar érzést és kivágnám a picsába! Mert mit bánkódok folyton ebben a krónikus szeretethiányban? Kint csicseregnek a fák és zöldülnek a madarak, Milka bátyámnak az is tökéletes, mikor ott fekszik a pad alatt. Hát én sem bánkódom, a jót elrakom a rossz időkre, hogy tudjak mire emlékezni, ha tökre le vagyok törve. Lehet neked nem jelentett semmit, de nekem az volt a minden, sírni tudnék, mint egy csöpögős romantikus filmen...
Nekem Te voltál az, ahogy láttam magam a szemedben... Neked meg ő, na jah, hát istenem, ezt bevettem...

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, s már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Legalább nem kell veled lennem!"- vallotta be a fiú, a tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, a továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, de nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára!
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, a kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, a lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, rességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette! Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, a régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, a mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, a régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, a lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondanid
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, de még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, ondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlenem!"

Van egy ország... ahol álmomban jártam Magyarország!

Leültem a tv elé, és el sem telt fél óra már mást sem hallottam mint ez megkéselte azt, felgyújtottak egy házat, megverték a társai az iskolában, agyonvertek egy tanárt, megtorlás, utcaköveket dobáltak a rendőrökre... Hát kinek van kedve ezt hallgatni... inkább gyorsan kinyomtam és kifeküdtem az erkélyre. Nagyon jó érzés volt a fülledt melegbe ledőlni a puha, zöld szőnyegre. Az arcomat felmelegítette a nap ereje, nemsokára el is aludtam.

Azt hiszem sosem ébredtem még ilyen furcsán. Felkavarodott por szaga vert fel álmomból, de már nem az erkélyünkön voltam többé. Egy szűk kis utcán a járdán feküdtem, és a mellettem elszáguldó autó kerekei kavarta portól tüsszögtem. Felkeltem, hogy leporoljam magam, és mérgelődve szitkozódtam, de nem jött ki a torkomon más, csak mérges vakkantások. - Mi az csak nem megőrültem? - végignéztem magamon, alighanem kutyává lettem. Nem tudom, hogyan lehetséges ez, de nekem mégis sikerült. Aztán eszembe jutott, valami, biztosan csak álmodom. Nyugtáztam. Hát de ha már itt vagyok, ki is használhatnám a helyzetet. Elindultam a sörgyártól be a városba. Fantasztikus érzés volt, szaladni, lógó nyelvvel, csak úgy gondtalanul. Nagyon megdöbbentem amikor megérkeztem az aluljáróhoz. Romokban hevert... ahol egykor nagy vidáman suhant a vonat, most csak törött, a semmibe lógó sínek futott. Tovább kutyagolva, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy a város sem néz ki másképpen. Mindent undorító szövegek, utcakölykök és kurvák borítottak. Sétáltam tovább, mindent alaposan szemügyre vettem. Ekkor egy rendőrt láttam ácsorogni a járda szélénél, éppen egy férző fejű gyerek vallomását vette fel. Odaosontam volna kihallgatni őket, de ekkor egy kiáltás hallatszott a közelből. Felkaptam a fejem, majd a rendőrre meredtem aki mintha meg sem hallotta volna a sikítást. Valamit tennem kellett, olyan ismerős volt ez a hang számomra. Nyakamba szedtem a lábaimat és rohanni kezdtem. Nemsokára egy ovoda mellett meg is találtam a két gyereket. Előttük egy férfi guggolt egy acsarkodó kutyát tartva kordában. A láncos póráz mellette hevert a földön, már csak a nyakörvénél fogva tartotta vissza. A fiú és a lány nagyon meg voltak rémülve, nem is csodálom, én is tartottam az ebtől. Közelebb érve ismertem csak fel a két alakot. Az egyik a barátom volt, a lány pedig az ikertestvére. A fiú testével védte a kisebb lányt, aki látszólag jobban meg volt rettenve. Tőlük pár méterre megálltam, nem fordítottak rám különösebb figyelmet. Nem tudtam mit is tehetnék, ha a férfinak esem akkor kiszabadul a kutya a szorításból, és barátaimnak esik. Még ki sem gondolhattam a tervet, a férfi felállt a földről és elengedte a fenevadat, ami habozás nélkül a két gyereknek rontott. Elvesztettem a fejem, a lány sikítása hallatán, még mielőtt elérhette volna őket a keverék, nekirontottam és elsodortam. Ahogy erőmből telt beleharaptam és szétmarcangoltam a lábát, az pedig felnyüszített majd elrohant. Éreztem a számban szétfolyó meleg, sós ízű vért, annyira undorodtam tőle. Ekkor egy jókora rúgást éreztem a bordáim tájékán, az idegen volt az, megbosszulta a mentő akcióm, majd ő is az eb után szaladt, hogy elkapja. Elfeküdtem a földön, pihegtem, és szörnyen fájt a sérülésem. Hallottam ahogy barátaim halkan suttognak, hogy mi térvők legyenek most. Aztán végül a lány odajött hozzám, leült a földre és megsimogatott, megvakarta a fülem tövét, igazán jól esett egy kis gondoskodás. Majd egyik pillanatról a másikra eltűntek, ahogy a sebeim is. Ismét útra keltem, nem tudtam mi értelme ennek az álomnak, és miért vagyok tudatomnál. Megálltam és körülnéztem a zebránál, egy autó jött velem szembe, de még nagyon messze volt, leléptem hát a járdáról. Amint letettem a lábam a úttestre, a kocsi felgyorsult és egyenesen felém száguldott. Már tudtam, hogy el fog ütni, ezért összehúztam magam és vártam a véget. Ám amint hozzámért a jármű, hirtelen színes pillangókká rebbent szét.
Most már egy réten találtam magam, ahol minden ismerősöm jelen volt. Már nem voltam többé kutya, végre ismét a saját alakomba léteztem. Vidáman kacarásztak, ki rohangált, ki egy takarón ülve pihengetett. Megláttam barátnőmet ahogy nagy narancssárga virágokat szed, odasétáltam hozzá. Nem szólt egy szót sem, csak a hajamba tűzött egy virágot, és tette tovább a dolgát. Hiába kérdeztem nem felelt, így nem zavartam inkább tovább mentem. Leültem egy nagy fehér piros kockás takaróra egy másik lány mellé. Nagy színes cipő volt rajta, és hátra volt fogva a haja egy hajráffal. Éppen elmélyülten rajzolt. Megmutatta alkotását, ami furcsa módon mozgott. A művek életre keltek és a fehér papíron táncoltak. Hirtelen körbevettek a fiúk, és felkaptak. Nevetve, boldog arccal rohantak velem a vállukon a mező széle felé. Biztosan mutatni akartak valamit. A domb tetején megálltak, és lefelé tekintettek. Alattam egy gyönyörű de nagyon mély vízesés zubogott. A tavat amibe érkezik már nem is lehetett látni, csak a párafelhőt, és azt a temérdek vizet. Gyönyörködtem a kilátásba, majd minden előjel nélkül egyszerüen belehajítottak a szakadékba.
Egy kemény vas széken landoltam. Körülöttem sötét volt, fehér fények villogtak, iszonyú tömeg. A levegőben dohány, és füves cigi szaga terjengett. Szemben az asztalnál egy fickó ücsrögött, nem volt magánál össze vissza dülöngélt az ülőalkalmatosságon. Felkeltem, hogy körülnézhessek vajon mi dolgom itt. Egy általam kedvelt punk zenekar lépett fel, kutatás közben vidáman dudorásztam a dalt amit játszottak. Valaki elkapta a karomat és a színpad elé vonszolt, ahol javában folyt a verekedés. Nemsokára meg is kaptam az első öklöst, amit viszonoztam is valakinek. Nem tudtam kivenni formákat az emberek egyetlen masszává mosódtak össze, de valaki azért tisztán láttam. Barátnőm háttal állt nekem, fekete csíkos pulcsi volt rajta az oldalán láncok lógtak még az a piros fekete kockákból álló is amit tőlem kapott, de már régen elszakadt. Odamentem hozzá és megböktem, mire megfordult. A kezében üveges sört szorongatott, amikor meglátott elmosolyodott, egyik kezét a vállamra tette, azt hittem végre megkérdezhetem tőle mi ez az egész, de nem. Nagyot lökött rajtam és a földre kerültem. Féltem, hogy összetaposnak az emberek, de nem tették. A szórakozóhely már a multé, egy sötét helyen találtam magam.
Egy erdőben. Felálltam és elindultam a fák között. Nagyon sűrű gyökereik voltak, melyeken színpompás gombák nőttek. Annyira különös volt ez az erdő, olyan csöndes, olyan élettelen. Rövid kirándulás után találtam egy hintát. El volt kopva, és benőtte a moha, egy másik számomra kedves ember ült az egyikben és lógatta az orrát. Kíváncsi voltam ezúttal mire számíthatok, így leültem mellé. Azonnal felvidult, és hintázni kezdtünk. Nem szóltunk egy szót sem csak nevettünk, és boldogan hajtottuk magunkat egyre magasabbra. Olyan  gondtalannak éreztem magam, abban a pillanatban. Mintha levették volna a vállamról az összes terhet ami eddig nyomta. De ennek is vége szakadt, egy nagy lendületnél a hinta mintha megmakacsolta volna magát, és megrántotta a régi láncot. Előre bucskáztam és a föld felé zuhantam.
Nagy koppanásra ébredtem. Ziháltam és a fejekmet fájlaltam, amit bevertem valahova. Emlékeztem az álmomra, de nem akartam elhinni. Végig gondolva annyira ostobaságnak tűnt az egész, ki is nevettem. Nem tudtam mit akar ezzel kifejezni a tudatalattim, de majd utána nézek valami álmodós könyvben. Ezzel beléptem a szobába ahol anyu a fekete vázánkba igazgatott éppen, egy nagyfejű, narancssárga virágot. Azonnal megismertem a növényt, amit barátnőm a hajamba tűzött. Lehet, hogy valóban Csodaországba jártam?

Nem kell félre érteni ^^ erről a kis számról mindig egy barátnőm jut eszembe. Ő mutatta meg nekem ezt a kedves kis dalt, és úgy gondoltam kirakom ide az ő tiszteletére, mert nagyon szeretem! ^^

Ez a dal olyan mint ő, kedves, aranyos, nyugtató és vidám :D

Te vagy a hab a fürdőben.
Libamáj vagy a hűtőben,
Jégvirágok az ablakon,
Te vagy a tavaszi áradás,
A vihar előtti villanás,
Az összenézés szombaton! ;D

Te vagy a kulcs a kilincs alatt. ^^

Te vagy a csókolatlan száj,
A propellerrel borzolt táj, *.*
Te vagy a kocsiban a duda, x)
A túróscsuszás Óbuda, OD
A nedves mezők illata! =)

Te vagy a fütty a madárba! ^^ <333

Van aki, ha szembe jön a vonat egyből ƒéℓяєηуєℓ,
Én megvárom, míg odaér és éppen αккσя ℓéρєк єℓ,
Mikor a legvagányabb is вєcšυкנα α šzємéт,
Én olyan vagyok, aki ha elveszti az eszét:

Rögtön megtalál, de az fáj,
Ha nem hozzád beszél, ne nézz rá,
Tik-tak körbejár, az időd ℓєנáя!

Odaadhatom neked mindenem,
De a végén hagynád, hogy elvigyen
Az ördög és ha úgy is ez a vége,
Inkább én megyek el érte.
Odaadhatom, neked az életem,
De te így is sokkal jössz nekem,
тєтšzιк, нα ηєм, éη мαяαđσк мéééég!! ;D

кєяüℓöм α вαנт, de ha összefutok veled valahol,
Én magam leszek a ƒяσηтáℓιš кαяαмвσℓ,
Már a legnyugodtabb is тöяđєℓι α кєzéт,
Mert én olyan vagyok, aki ha єνєšzтι αz єšzéт:

Rögtön megtalál, de az fáj,
Ha nem hozzád beszél, ne nézz rá,
Tik-tak körbejár, az időd ℓєנáя!

áℓтαℓáησš jєℓℓємzőιм: εïз

Egy igazi vadállat vagyok! Nekem aztán helyén van az önbizalmam és tudom, hogy nekem senki sem tud ellenállni! Mondjuk én se nagyon tudok senkinek se ellent mondani! Ha azt mondják nekem, hogy "Nem mered...", akkor előbújik a kisördög belőlem, felvonom a szemöldököm és csak annyit válaszolok: "Fogadjunk?". Igazi vadmacska vagyok, aki minden pillanatát kiélvezi az életnek! Jóindulatú, ám kicsit kétbalkezes (plusz kétballábas) vagyok. Imádom a drámákat, mondhatni függő vagyok. Nem szeretem az egyszerű, hétköznapi dolgokat... Önérzetes vagyok, bátran kiállok az álláspontom mellett. Szörnyen makacs természetem gyakran megnehezíti a dolgokat. Nem hagyom, hogy mások irányítsanak, befolyásoljanak bármilyen módon. Minden helyzetben a saját fejem után megyek, mégha tudom, hogy az a szakadékba is vezet. A hozzám közel állókat feltétel nélkül szeretem, megbecsülöm, és ha kell meg is védem. Nagyon nehezen megy fel bennem a pumpa, de ha egyszer valaki kihoz a sodromból akkor annak isten irgalmazzon. Amit akarok, azt megszerzem nem édekel hogyan, de fő, hogy az enyém lesz! Imádom, a finom kajákat, és imádok enni is, egy jó kajálásba mindig benne vagyok! Lételemem a mozgás! Enyhén hiperaktív beütésem van mindig csak rohannék, jönnék mennék, ami egyeseket az őrületbe kerget. Gyors tempómat nem mindenki tudja követni. Leszarom mit gondolnak rólam mások, magasról teszek rosszakaróim véleményére. Vallásom az Énizmus, nem hiszek istenben, mert ő sem hisz bennem! Folyton álmodozom, ábrándokat kergetek. Rossz tulajdonságaim ellenére, szerethető vagyok. ^^

αмιт šzєяєтηєк вєηηєм ♥

- JÓ BARÁT VAGY
- ŐSZINTE
- SEGÍTŐKÉSZ

- kedves
- figyelmes
- jó barát
- őszinte

Úgy álltam neki ennek a kis fejezetnek, hogy most rengeteg bölcsességet fogok ide írni, de hát... valamikor elapad ugye az ember ihlete :D Nekem is mostanságban. Nemrég olvastam nagyon szép idézeteket az életről. Bár én is tudnék ilyeneket írni! gondoltam magamba, de hát sajnos nem tudok =) Be kell érni azzal amink van.

Van valamit amit sehogysem értek ebbe a világba. Miért kell bántani a másikat? Beszélgettünk tesiórán az osztálytársaimmal, és valahogy előjött rasszizmus témája. Hát erre nagyon allergiás vagyok, mert ez egy hülyeség! Ilyen nem létezik számomra, ez csupán egy újabb hülye szó amit a nagyokosok találtak ki azért, hogy legyen valami amin rágódhat a sok barom. Hogy legyen amivel elfoglalja magát, hogy összefoglalja egy szó azt amit utál. De hát ugye normális embereknél nincs olyan, hogy utál valamit amit nem is ismer. Mert hát persze nem ismeri azt az embert akit utál a bőrszíne vagy a vallása miatt... nem ismeri csak utálja. Mert más... más a gondolkozása, a felfogása, a bőrszíne, a vallása, a szokásai. Mindegy mi az, csak valamiben más legyen, hogy bele lehessen kötni valamiért. Én úgy fogom fel, hogy ezek az emberek azért gyűlölködnek, hogy addig se kelljen a saját elcseszett életükkel foglalkozni, hogy belevethesse magát és lefoglalja valami. Csak, hogy ne kelljen szembenézni az élettel. Ezeket a személyeket gyávának tartom.. mert azok is. Gyávák, mert nem képesek a saját problémáikat megoldani, csak elfutnak előlük. Menekülnek. Meg persze a többi idióta, pszichiáterek által kitalált betegség... Pl: pánikbetegség. Így megfogalmazva elég komolyan hangzik nem? Pedig a nagy sz*rt az! A pánikbetegség más szóval mondva HISZTÉRIÁS ROHAM. Így már mindjárt nevetségesebben hangzik nem igaz? Mi jut eszünkbe a hisztiről? Nekem egy kisgyerek aki a boltba visít és toporzékol ha nem kap meg valamit amit akar. De hát ezt a kicsiknél hisztinek nevezik... a felnőtteknél pánikbetegségnek xD Ezt nem értem... miért kell betegségeket kreálni? Azt hiszem a világ e nélkül is elég jól megvan.

Ahogy egyre több lesz a szülinapi tortán a gyertya, az ember úgy feleiti el a régi gyerekes énjét. Persze ez a korral jár, megkomolyodunk, felnövünk stb. stb... Én azt hiszem mi megmaradunk ökör gyereknek :D valahol mindig is ott lesz bennünk ez felhőtlen jókedv, vidámság, gyerekesség. De ez nem is baj. Sok felnőttet láttam már összeroskadni a világ súlya alatt. Vannak olyan emberek akik vérmesen komolyan veszik az életet, amely csak a hatalomról, a pénzről szól. Nekünk az élet egy játék marad, és azt hiszem ha a végére érünk majd sok-sok év múlva. Mosolyogva tekintünk vissza mindarra, amit átéltünk. Együtt, ráncosan, mankóstól, vagy kerekesszékestől, szépen, de még mindig élettel
(de azért még mindig leelőzve EGYES emberek kocsiját) xD

Azt hiszem a videó elárul mindent ^^